Visszafordíthatatlanul itt a nyár. Elérkezett a kerti sütögetések, a szabadtéri baráti összejövetelek és a csillagos égbolt pásztázásának ideje. Mindegyik programhoz remek kiegészítő egy pohár jó bor. Mi itt, a KERUB szerkesztőségben, nagy hangsúlyt fektetünk az emberi kapcsolatainkra, mert abban hiszünk, hogy együtt minden jobb. Ezekhez a pillanatokhoz köthető bor- és/vagy boros helyszín választásában szeretnénk nektek is tanácsokat adni, egy szívünkhöz közeli szakember segítségével. Ismerjétek meg Pöltl Szabolcsot, a Wine Direct tulajdonosát.

 

KERUB: Mikor indult a Wine Direct és tulajdonképpen mivel foglalkozol a vállalkozásodban?

Szabolcs: A Wine Direct 2017-ben kezdte meg működését, melyet a több mint húsz éves italkereskedői munkám ihletett. A piac teljes ismerete, magával hozta azt az ötletet, melyet szinte még senki nem valósított meg: saját vállalkozáson belül, pinceképviseletet ellátni. Hévízen nem is tudok mást, aki hasonló munkával foglalkozna. Így kézenfekvő volt a dolog, hogy megpróbálom. Hiszen a méltán nagy nevű borászatok mellett, számtalan olyan hazai kis pincészet létezik, melyekkel a borbarátok nem találkoznak lépten-nyomon. Ezért a Wine Direct olyan kis pincék nagy borait kínálja (hazai és külföldi tételeket egyaránt), mely borok mögött valódi ízek, valódi alapanyagok és családi hitvallások állnak.

KERUB: És kik ezek a kis pincék, nagy borokkal?

Szabolcs: A válasz eléggé összetett, de megpróbálom összefoglalni. Magyarországon jelenleg 11 partnerem van, több borvidékről.

  • Balaton régió: Csendes Dűlő Szőlőbirtok, Sabar Borház, Pálla Borbirtok, Fischer Winery, Thetis Borászat
  • Somlói borvidék: Csordás-Fodor Pincészet, Somló Spirit Kft. (pálinkák, BalatonGin)
  • Pannonhalma: Cseri Pincészet
  • Szekszárd: Feiszt Pince, Pastor Pince
  • Tokaj: Kardos Winery

Külföldről pedig ez a 8 partnerem az, akik a fő beszerzési forrásaimat biztosítják.

  • Erdély: Balla Géza Winery
  • Olaszország: Il Colle, Cantine San Donaci, Camossi, Masita, Cantine Nicosia
  • Franciaország: Michel Genet
  • Spanyolország: Grimau, At roca

Mellettük időnként felbukkanak újdonságok is, de van, hogy egy pincészetből csak 1-1 kiemelkedő évjárattal vagy tétellel foglalkozom. Szerencsés vagyok, mert a munkám egyben a hobby-m is, így igazából soha nem érzem azt, hogy a szó klasszikus értelmében véve dolgozom. A bor nem csupán egy ital számomra, mely egyetlen érzékszervünkre hat. Már a palack látványa; a felnyitás hangja; az első korty illata és íze – az első pár percben, három érzékszervünkre hat. Emellé társulnak a háttér információk: a borászat helyrajzi elhelyezkedése, a készítő családi története és jövője, valamint az alap borkóstolói tudás. Remélem sikerül átadnom, hogy milyen izgalmas is ez a világ, amiben dolgozom.

KERUB: Mik a kedvenc boraid, mit ajánlanál az olvasóknak idén nyárra?

Szabolcs: Örülök a kérdésnek. Mindenképp a hazai borokat szeretném a figyelmetekbe ajánlani, hiszen a COVID-19 kapcsán, a borászatok is nehéz helyzetbe kerültek. Ezért az én személyes véleményem az, hogy fogyasszunk magyar bort. Egyrészt mert kiváló tételek vannak itthon is, másrészt pedig támogassuk a mihamarabbi helyreállását ennek az iparágnak.

Az első tétel, amit ajánlok, Magyarország legkülönlegesebb borvidékéről, Tokajról származik:

 

MÁD KISS 2018

Mádról szeretnék ajánlani egy gyöngyözőbort. A 100% sárgamuskotály szőlőből készült ital éppen annyira pezseg és éppen annyira illatos, hogy a fiatalok és az idősebbek kedvence is legyen. A tokaji bor mindig érték, ezért jó ajándék ötlet is. Kitűnő választás mindenkinek, aki szereti a buborékos italokat.

Készíti: Kardos Szőlőbirtok, Mád

Fogyasztói ára: 3.000 Ft

Wine Direct javaslat: jól behűtve ajánljuk a fogyasztását

 

CSERI SAUVIGNON BLANC 2019

Pannonhalma egyik meghatározó pincészete, a Cseri család nevéhez fűződik. Számomra azért különleges bor, mert az eltérő időben szüretelt szőlőből, egy szép savakkal megáldott bor született. Illatában egres és bodza köszön vissza, míg ízében pedig a sok citrus dominál. Remek választás salátákhoz és spárgás ételekhez, de halak mellé is szívből ajánlom.

Készíti: Cseri Pincészet, Nyúl

Fogyasztói ára: 2.400 Ft

Wine Direct javaslat: vidám társaságba való bor, nagyszerű kísérője a nevetős estéknek

 

SABAR KÉKFRANKOS ROSÉ, 2019

Igazi nyári bájital, amit a ropogós cseresznye és az epervelő romantikus találkozása tesz lággyá. Ugyanakkor a kékfrankos határozott karaktere is jelen van a borban. Számomra jin és jang vagyis az igazi egység találkozása.

Készíti: Sabar Borház, Káptalantóti

Fogyasztói ára: 1.900 Ft

Wine Dircet javaslat: keressétek fel a pincészetet és a teraszon ülve nézzétek meg a naplementét, pár pohár finom bor kíséretében.

 

A borok megvásárolhatók a Wine Direct kínálatában:

info@winedirect.hu

+36209744630

Facebook oldal

 

Szép és tartalmas beszélgetésekkel teli borozásokat kívánunk nektek!