A bátorság útja sosem könnyű, mindig akadályok nehezítik, akárcsak a mesékben. Az ünnepek közeledtével, egy igazán szívből szóló élettörténettel és útmutatással szeretnénk nektek kedveskedni, Jónás Mónikával készült interjúnk kapcsán. Mi nagyon szerettük ezt a beszélgetést, nekünk is sok erőt és bátorságot adott, a nem mindig könnyű hétköznapokban. Főzzetek magatoknak egy finom teát, kuckózzatok be egy pléddel és olvassátok nyitottan ezt az írást.

Szerelem az életben blog írója, a balatonedericsi Tündérlak életre hívója, Öröm és szerelem a konyhában című szakács könyv megalkotója,  aki nem mellesleg terapeuta is egyben, Ő mind Jónás Mónika, egy személyben. Vannak emberek, akik valahogy kitűnnek a tömegből, már akkor is, amikor még nem ismeritek egymást. Mi itt a Kerub szerkesztőségben, az I. Spinday Maraton kapcsán ismertük meg Mónit és szerettük volna nektek is átadni azt az élet igenlést, lendületet és mérhetetlen kitartást, amit mi nagyon szeretünk benne.

 

KERUB: Balatonedericsen, a mesésen szép Tündérlakban hoztad létre a Te világod. Kívülről olyannak tűnik az életed, mint egy igazi lányregény. Mi a te itteni történeted?

Móni: A Tündérlak 2,5 éve működik, de már gyerekkoromban is a Balatonhoz szerettem volna költözni. Akárhányszor itt voltam, nekem az északi part és a Balaton-felvidék volt a szerelmem. Régi vágyam volt, de az élet másfelé sodort. Huszonéves korom végéig Budapesten éltem. Tipikus nagyvárosi életet élő, fiatal nőként, jó keresettel, biztonságban érezhettem volna magam. Így nagyon nehéz a környezeteddel megértetni, hogy te valami másra vágysz. Azonban én nem hagytam magam, éreztem, hogy hív ez a környék és hittem abban, hogy ha valamit szívvel csinálok, abból csak jó sülhet ki. Én mindennél jobban hiszek abban, hogy mindenkiben van valami, ami csak az övé és ha arra rátalál, abból tud a legjobban megélni, abból lesz a legtöbb öröme. Én ezt az utat jártam mindig is. Mozgásban voltam és vagyok. A főiskola alatt Budapest mellett, Kaposvárra jártam egyetemre, majd több, mint 1 évre New Yorkba mentem világot látni, ami minden szinten átváltoztatta az életem. Akkor még nem láttam, de most már tudom, hogy ez az utazás tágított ki engem is és vitt a terápiás munkáim felé.

KERUB: Jó beosztásban lévő munkahelyről, biztos anyagi körülményekből, fejest ugrottál az álmaidba. Honnan vettél ehhez erőt?

Móni: Az életemre mindig jellemző volt, hogy kaptam egy külső lökést, egy olyan helyzetet, ami már nem engedte meg, hogy tovább éljem az előzőt. A váltáshoz egy fájdalmas emlék adta a lökést, egy nagyon jó barátom sajnos meghalt. Nagyon szerettem őt, mindig rengeteg terve, ötlete és álma volt, de sohasem tett semmit azért, hogy ezek megvalósulhassanak. Amikor Ő meghalt, akkor másnap felmondtam a munkahelyemen és elkezdtem a terápiás munkámat.Annyival egyszerűbb lett volna ott maradni, a szokásos karrier lépcsőn felfelé haladni, tényleg mindenem megvolt. A másik oldalon pedig semmi. Szó szerint semmi. Először a baráti körömnek küldtem ki e-maileket, hogy mivel foglalkozom és olyan hamar mindenkinek lett pozitív visszajelzése, hogy gyakorlatilag 3-4 hónap alatt elértem a semmiből azt, hogy ugyanúgy élhettem anyagilag, mint a régi munkahelyemen.  Egyre jobban fejlesztettem magam, az egyéni terápiák után jöttek a csoport terápiák az életembe, nekem ez az igazi terepem.

KERUB: Milyen terápiákkal segítesz másoknak?

Móni: 15 év alatt rengeteg módszer beépült a terápiáimba. Mégis bátran mondom, hogy én soha nem ezekből táplálkoztam, hanem abból, hogy ha valaki leült elém, akkor onnantól kezdve megszűnt a világ, és Ő számított, csak rá figyeltem. Az én hitem a tiszta figyelem, szerintem ez hiányzik a világból a legjobban.Figyeltem az emberekre, a csoportjaimra és azokból az esetekből rengeteget merítettem, amik megtaláltak. De ha szeretnéd, felsorolok párat: családállítás, táncterápia, önismeret felnőtteknek és gyerekeknek, párterápia. A gyerek csoportjaimat szerettem a legjobban, ezeket már Győrben indítottam, ott mentem férjhez.  Önkéntesként létrehoztam egy önismereti programot a gyerekeknek, amivel jártam iskolákba, ahol  az oktatási rendszerben megtanult bal agyféltekés tantárgyak mellé, bevihettem a kreativitást, az önismeretet, légzőgyakorlatokat. De amit mindennél fontosabbnak tartottam, hogy sikerült megmutatnom nekik,  a matek tudásukon kívül egy olyan tudás, ami csak az övéké , és az az igazi örömük.

 

KERUB: Lehet, hogy nem fogsz örülni a kérdésnek, de muszáj megkérdeznem, hogy látod a mai világot? Én szeretném azt hinni, hogy senki nem születik gonosznak, hanem a körülmények miatt lép esetleg rossz útra. Te mit gondolsz erről?

Móni: Én pontosan azt, amit te. Hogy a körülmények hozzák ezt. Én abban hiszek, hogy ez egyre jobb lesz. Az emberek egyre jobban nyitottak az alternatív módszerek iránt. Egyébként a Tündérlak is ezért született. Szerettem volna egy olyan helyet adni és kitalálni, ahol a természet átölel, nyugalom van és minden adott a befelé fordulásra. Ha valaki ide megérkezik, maga mögött hagyja a hétköznapok gondját, egy varázslatos, természet közeli helyen nem is születhetnek negatív gondolatok. Itt minden átíródik. Ez teljesen másfajta megközelítése a párterápiának, hiszen nem egy rendelőben találkozunk, hanem vendégül látom a párt, a saját otthonomban kialakított vendégtérben. Ez a hely ezért működött, mert a hívószava az volt, hogy gyere és legyél nyugalomban. Visszatérve az eredeti kérdésedre, szerintem az elfojtások, és az őszinteség hiánya a legnagyobb gond a mai világban. Általában nem merik felvállalni sem a véleményüket, sem a vágyaikat az emberek, hanem többségében a külső körülmények köré rendeződnek. A gyerekeknek is mindig ezt tanítottam, hogy hallgassanak a saját belső hangjukra, az legyen az elsődleges és ne az, amit mások elvárnak tőlünk. Ha belegondolsz, ez a legnehezebb, nekünk felnőtteknek is. Nem szeretném úgy beállítani sem az én életemet, sem a megoldandó feladataimat, hogy ez egy könnyű út. A bátorság útja sohasem az. Sok akadályba ütközik, mert óriási az ellenállás. Én sokszor olyan tükröt mutatok az embereknek a lendületemmel, az energiámmal, azzal hogy életre hívom az álmaim, amiben sokan a saját kudarcaikat látják. És ez a felismerés sosem könnyű, és nem kellemes. De a lehetősége mindenkinek ott van, semmiben sem vagyok jobb és különlegesebb senkinél. Az én erőm abban rejlik, hogy egyszerűen képtelen vagyok feladni. Én mindig megyek tovább, akármi történik. Ez a legfontosabb erényem talán.

KERUB: És a könyved, az Öröm és szerelem a konyhában, hogy kapcsolódik a terápiás munkádhoz?

Móni: Ez egy nagyon jó kérdés, örülök neki, hogy feltetted. A terápiák során rá kellett jönnöm, hogy a fizikai testre éppúgy szükség van a gyógyuláshoz, mind a lélekhez. Egyik nem működik a másik nélkül. Ha nem változtat az ember az életmódján, akkor nem lesz hosszú távú a gyógyulás, fejlődés. Amúgy mindig is konyhatündér voltam és nagyon gyorsan jött, hogy elkezdtem étrendeket beállítani a klienseimnek. Az emberek általában egyoldalúan táplálkoznak, és nem túl színesen. Maga a könyv úgy született, hogy én magam voltam nagyon rossz állapotba, fizikailag is. Nagyon le voltam fogyva, szinte semmilyen ételt nem tudtam megenni.  Kint ültem a Balaton parton és egyszer csak jött a felismerés, hogy észre sem veszem az élet szép dolgait magam körül. Ez annyira megdöbbentett, hogy akkor jött el a pillanat – újra -, hogy fel kell állnom. Elhatároztam, hogy visszanyerem az erőm, de mivel szinte semmit sem tudtam megenni, elkezdtem figyelni a testem jelzéseire, csak olyan ételeket fogyasztottam, amire rá tudtam nézni. Egy hónap alatt összeszedtem magam és azt vettem észre, hogy tulajdonképpen vegán lettem. Még valamire rájöttem ez idő alatt: ahogy a testeddel bánsz, az egyenesen arányos az érzéseiddel is. Annyira jól lettem, mind fizikálisan, mind mentálisan, hogy ezt meg akartam mutatni másoknak is. Így született a könyv. És ez nekem is minden alkalommal, amikor a kezembe veszem, egy jó emlékeztető arra, hogy az életet önmagaddal együtt meg kell tanulni szeretni. A könyvkiadást is saját magam finanszíroztam, amivel a teljes addig felépített anyagi biztonságomat kockáztattam. Bemertem vállalni – megint- és jól döntöttem.

KERUB: Hogy fogadták a könyvedet?

Móni: Az én könyvem egy minden mentes, tisztán növényi alapanyagokra épülő könyv. Itt megint megkaptam, hogy nem vagyok normális és egy nagyon szűk rétegnek szóló könyvkiadásba bele fogok bukni. Ha hiszitek, ha nem, ezt a könyvet zömében húsevők vásárolták meg. Nagyon érdekes, hogy erre a könnyedségre mindenkinek szüksége van, a harmonikus ételek fogyasztása mindenkinek a hasznára válik. Annak ellenére, hogy nem lehet könyvesboltban megvásárolni a könyvet, nagyon szépen fogynak.

 

KERUB: Mi volt a következő lökés a győri életedben, ami miatt leköltöztél Balatonedericsre?

Móni: Nagyon jól látod, mert ez megint egy óriási lökés volt az életemben, hiszen ekkor már másodszorra hagytam magam mögött egy felépített, jól működő rendszert, életet, barátokat. Elváltam és ekkor döntöttem úgy, hogy teljesen a nulláról kezdek megint mindent, immár itt, az általam imádott Balatoni részen. Mélyponton voltam, testileg és lelkileg egyaránt. A legfájóbb a magánéleti dolgokon kívül szörnyű volt, hogy a gyerek csoportjaimat ott kellett hagynom Győrben. De biztos vagyok benne, hogy fogok még gyerekekkel dolgozni, mert a világ tisztulása rajtuk keresztül érhető el, ott vannak az alapok. Az újabb lökés az élettől akkor jött, mikor a déli parti, Sóstói ideiglenes menedékemet eladták a fejem fölül, és kb. 2 hetem volt a költözésre. Tényleg lehetetlen küldetésnek tűnt, de mindennap jártam át a „szívem csücske” északi partra, elkezdtem autózni a kedvenc környékemen, kerestem a helyet, ami az enyém lesz. Nem ingatlanoson vagy hirdetésen keresztül találtam a Tündérlak alapjait, hanem csak mentem az érzéseim után. Elkeseredett és kilátástalan voltam. Felkanyarodtam a főútról, elindultam a felső út irányába és megláttam a házikót, a pici ablakán egy kézzel írt telefonszámmal. Felhívtam és egy hét múlva már aláírtuk a szerződést, nekem ez volt a szülinapi ajándékom. Az ügyvédnél derült ki, hogy mindkettőnknek egy napon van a születésnapja. Ezt isteni jelnek éreztem, és nagy szükségem is volt rá, hogy a sok nehézség ellenére tudjam jó úton haladok. Elképesztő pillanat volt, sohasem fogom elfelejteni. De még mielőtt azt hinnétek, hogy innentől fogva minden simán ment, el kell mondjam, hogy nekem nem volt pénzem mindarra, amit a Tündérlakból ki szerettem volna hozni. Ezt azért mesélem el, hogy mindenki lássa, nagyon sokat kockáztattam érte. És mert sokan azt gondolják, hogy az egy álom csak akkor valósul meg, ha már szinte mindened megvan hozzá. Nem igazán értett a környezetem. Úgy érezték túl sokat vállaltam. Amit én is tudtam, de lebegett előttem  egy kép, ami többször megjelent,  és úgy voltam velem, ha látom, akkor meg is fogom tudni csinálni. Nem volt egyszerű az út, többségében az autóban laktam 3,5 hónapig. 2 szemetes zacskóban voltak a ruháim a hátsó ülésen, a takaróm a hátsó ülésen. Szóval miután felépült a Tündérlak és kézzel foghatóvá vált minden vízióm ezzel kapcsolatban, meg kellett határoznom, hogy tulajdonképpen mihez is szeretnék kezdeni vele. Ott volt az életemben a terápiás munka, a főzés és táplálás szeretete és kész volt a ház is. Eldöntöttem, hogy a Tündérlakban mindhárom találkozni fog. Adott lesz egy hely, ahol nyugalom, csend és béke vár, ahol lehetőség nyílik újra közel kerülni egymáshoz, lelkileg is. Felidézni mindazt, hogy miért is választották a párok egymást annak idején? Ehhez én hozzáadom az evés örömét, megmutatom, hogy milyen örömforrás és nem csak akkor, amikor fogyasztod, hanem utána is. Megmutatom, hogy melyik étel milyen hatással van rájuk, érzelmileg is. A testünk fontos üzenetei ezek. Az én konyhám, a Szentélyem. Amit itt alkotok, az a másikban azzá válik, amire a legnagyobb szüksége van. Az alapanyagok színei és az örömmel készített étel, a gyomorban ragyog tovább. Én ebben hiszek, és a hozzám érkező vendégeket is e szerint tápláltam. A harmadik szál pedig a terápiás munka, amikor szükség van rá, akkor bekapcsolódtam a történetbe. Gyönyörűen működött. Bőven felülírta az elképzeléseimet. Nagyon hálás vagyok ezért.

KERUB: És hogyan tovább? 

Móni: Megint jó a kérdés. Az itt létrehívott csodám, máshol fog folytatódni, mert most máshova hív az élet, új utak, lehetőségek nyílnak. Megint elölről fogok kezdeni mindent, a világ egy másik tájékán. Érzem, hogy mennem kell, mert itt kihoztam a maximumot mindenből. És érzem, hogy sokkal több van még bennem. Most keresem a Tündérlak új gazdáját, ami nem könnyű, hiszen olyan, mintha magamból “adnék el” egy darabot. De tudom, hogy olyan valaki fogja megvenni, aki érteni és érezni fogja mindazt, ami itt létrejött. Hiszem, hogy mivel most is a szívem útját követem, afelé tartok, ami az én utam. A bátorság útja az örömért, és a szabadságért…

Szerkesztőségi záró gondolat: Móni interjújából merítsünk erőt és ihletet az élet nehézségeihez. Közeleg az év vége, amikor az ember akarva és akaratlanul is számot vet mindarról, amit 2019 hozott neki. Gondoljuk át és okuljunk belőle, ha szükséges. Végezetül pedig, keressük azokat az utakat, amelyek bátorsággal töltenek fel bennünket és előre mutatnak. A változásra csak ott van lehetőség.