A KRITIKUS HELYZETBEN CSAK MAGADRA SZÁMÍTHATSZ, NE VÁRD HOGY MÁS MEGVÉDJEN ÉS NE IS OKOLJ MÁSOKAT MERT NEM TETTÉK EZT MEG HELYETTED

A támadások, zaklatások, fizikai erőszak nem csak a médiában slágertéma mostanában, de egyre több családapa, családanya gondolkodik el azon, hogyan tudhatná a családot, a gyerekeket minél nagyobb biztonságban. A biztonság nyugalmat, kevesebb stresszt jelent, ami alapfeltétele egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb családi életnek. A probléma csupán az, hogy a biztonságnak, mint fogalomnak nagyon eltérő értelmezései vannak. Mindenki mást gondol róla, nagyon sokan félre is értik, értelmezik.

Az emberek nagy része valaki mástól várja, hogy megvédje, megóvja, vagy a segítségére siessen amikor baj van. A tinédzser gyerek az apjától és az anyjától, a feleség a férjétől, nők a férfiaktól, a család a rendőrségtől, a buszon utazok a buszsofőrtől és még a végtelenségig lehetne sorolni.

Mindegyik esetben ugyanaz a baj: átruházzuk a saját biztonságunkért történő felelősségvállalást valaki másra.

Az a valaki más azonban nincs ott mellettünk 24 órában, hogy megvédjen, vagy éppen nem siet segítségünkre ha ott van, bármennyire is ezt vártuk tőle. Más dolga van, lemerült, nem elérhető, telefonjába burkolózva, vagy másik irányba nézve közönyösen elhalad mellettünk. Nem az ő dolga mondja magában, majd valaki más megoldja.

Ebben a helyzetben aztán jön a felismerés: egyedül maradtunk a problémánkkal, csak magunkra számíthatunk. Ezt pedig a pánik és az áldozattá válás követi, megfelelő tréning, felkészülés hiányában.

Hányszor hallhattunk már ilyen mondatokat: 

‘Ha találkozom vele elküldöm melegebb éghajlatra’ – aztán összefutnak és nem hogy nem küldi el sehova, de meg sem mer szólalni. 

‘Ha bárki fenyegetőzik, vagy erőszakoskodni akar akkor majd olyat kap tőlem egy életre megemlegeti!’ – aztán eljön az igazság pillanata, néma csend, mozdulni sem bír, utólag meg nem érti mi történt, marad a szégyenérzet.

A jelenség magyarázata egyszerűen, érthetően egy mondatban leírva: Stressz hatására megváltozik az agyunk működése, ami irányíthatatlan és kontrollálhatatlan pszichés és fizikai tüneteket eredményez reakcióinkban.

Hétköznapi kifejezéssel élve pánikba esünk, ami egy fizikai attrocitás/támadás esetén annyit jelent, hogy elbuktunk. 

Kivéve ha felkészültünk, képeztük magunkat, kondicionáltuk az agyunkat, hogy ha eljön a nem várt vészhelyzet, akkor a pánikreakció helyett, hatékonyan, gyorsan és legfőbbképpen racionálisan tudjunk cselekedni. Ilyen esetben nagy valószínüséggel nem válunk áldozattá, győztesen kerülünk ki a szituációból.  Ez speciális tréninget igényel legyen szó utcai környezetről, vagy akár a közösségi médiában történő ismerkedésről.

Nem lesz ott senki aki segítsen, csak magunkra számíthatunk, a mi felelősségünk, hogy szántunk-e időt az ilyen helyzetekre történő felkészülésre. Mert a mostani tudásunk fog előjönni, ha valaki este az utcán zaklat, megtámad minket. Nem fog senki varázsszóra elit kommandósként küzdeni, mert sok filmet látott, vagy korábban elképzelte, egy ilyen szituációban mit fog tenni. Sőt a meglévő tudás, önmagunk megvédésének a képessége a – stressz hatására – vészesen lecsökken, nagyjából teljesen el is tűnik. Ennél rosszabb helyzetbe nem is kerülhetnénk, amikor a biztonságunkról van szó.

Aki nem tesz előkészületeket, nem képzi magát tudatosan, sohasem érezheti magát biztonságban.

A testünk az agyunktól kapja az utasításokat, stresszhelyzetben ha blokkolva vagyunk fejben, akkor testben is azok leszünk, vagyis a kezünk, lábunk sem fog engedelmeskedni. És ez történik annál is akitől a védelmet várjuk, képzés hiányában. Fejben dől el minden! 

Ne bízzuk másra a biztonságunkat, készüljünk fel, hogy stresszhelyzetben képesek legyünk megfelelően ragálni!