Hévíz egyik legjelentősebb orvos dinasztiája, a Moll-Orbán család. Szakmai múltjuk több évtizedre nyúlik vissza. Talán nincs egyetlen olyan hévízi sem, aki ne ismerné idősebb vagy fiatalabb generációjuk valamelyik tagját. Dr. Moll Károly, a világhírű hévízi súlyfürdő terápia létrehozójának szintén orvos unokájával, Dr. Orbán Veronikával beszélgettünk külföldi munkája, családi múltjuk és Hévíz kapcsán.

 

KERUB: Vera köszönjük, hogy időt szakítottál erre az interjúra. Éppen Németországból érkeztél haza, ahol már régebb óta dolgozol. Pontosan Németország melyik részén élsz és mit csinálsz ott?

Vera: Kilenc éve kint élek Németországban azon belül Bajorországban, Landshut városában. München és Regensburg között fél úton dolgozom egy kiemelt kórházban, vagy ahogy kint hívják: súlyponti ellátó kórházban a belgyógyászaton, nefrológián. A nefrológia a vesebetegségeket jelenti. Súlyos vesebetegekkel, mind akut, mind krónikus veseelégtelenségben, illetve a vesebetegségük mellett egyéb súlyos problémákkal küzdő betegekkel foglalkozom. Hamarosan megcsinálom a  második szakvizsgámat. Ez után terveim szerint, ambuláns szakirányba megyek tovább.

 

KERUB: A középiskolai tanulmányaid után hol végezted orvosi tanulmányaidat? Egyenes út vezetett külföldre vagy gondolkodtál az itthoni munkában?

Vera: A Pécsi Orvostudományi Egyetemen végeztem 2009-ben. Mint friss végzős természetesen az első gondolatom az volt, hogy itthon szeretnék munkát vállalni. Az egyetemi klinikára szerettem volna menni, már ott is a nefrológia irányába. Sajnálatos módon pont akkor hoztak be egy olyan új törvény, ami többek közt 8 éves elköteleződést és havi 3 ingyen ügyeletet írt volna elő számomra itthoni munkavállalás esetén. Mérlegeltem a dolgot és úgy döntöttem, nem szeretném rögtön így lekötni magam. Többen az évfolyamtársaim közül külföldön vállaltak munkát, én is elindultam ebbe az irányba.

 

KERUB: Ehhez azért nagy elhatározás kellett, hátrahagyni a családot, barátokat. Mi adott erőt hozzá?

Vera: Valóban nem volt könnyű, de az idősebbik bátyám, Lajos kapcsán – aki szintén orvos, sebész- elég reális képet kaptam arról, milyen nehéz kezdő orvosként megélni itthon. A fiatalabb bátyám, András pedig ügyvéd. Lajos nagyon sokat dolgozott mégis nehezen boldogult, a család támogatása és segítsége nélkül. Számomra különösen fontos volt, hogy az első munkával töltött napomtól kezdve független legyek, 100%-ig a saját lábamon álljak. Többek között ezért is döntöttem úgy, hogy külföldön próbálok szerencsét.

 

Eredetileg Svédországba szerettem volna kimenni, de akkor pont nem kerestek ott kezdő orvosokat. Az angol és a német nyelvterületek jöttek szóba nálam. A német jobban ment, így egy közvetítő cégen keresztül kerestem munkát.  Rövid idő alatt három kórházban, három interjút szerveztek nekem. Végül egy kisebb kórházra esett a választásom, Sachsenben. Nagyon tetszett az emberközpontú hozzáállásuk a betegekhez továbbá, hogy a vezetőség megbecsülte a dolgozókat. Több mint 2 évig dolgoztam ott, nagyon jól éreztem magam, de nagyon messze volt Hévíztől. Én az elejétől kezdve, amikor csak tehettem hazajöttem ezért úgy döntöttem, keresek egy közelebbi kórházat.

 

KERUB: Egy olyan orvos dinasztiában felnőve, ahol mindenki az itthoni gyógyításnak szentelte az életét, nem lehetett könnyű elfogadni, hogy te külföldre készülsz.

Vera: Nem igazán foglaltak állást a kérdésben. Tudták, hogy nagyon önfejű vagyok és ha elhatározok valamit, az általában úgy is lesz. Szóval nem volt családi viszály, rosszallás,  meg semmi ilyesmi belőle, ha erre gondoltál. Rám bízták a döntést, azzal, hogy mindenben támogatnak, bárhova vezessen is az utam. Ha pedig bármikor úgy érzem, hogy nem találom a helyem, jöjjek haza, ők mindig nagyon örülni fognak nekem. Ez az egyöntetű családi támogatás nagyon fontos volt számomra, sok erőt adott.

 

KERUB: Az apai és az anyai ágról egyaránt jött az orvos hivatás számodra?

Vera: Az apai ágról csak Apu orvos a családban és persze az idősebb bátyám. Anyu vonalán erős ugye a kötődés a hévízi orvosláshoz. Nagypapám, Dr. Moll Károly alkotta meg a súlyfürdőt mint találmányt Hévízen. Az ő tudományos munkásságának köszönhető ez a hatékony kezelés, ami emberek tízezreinek adta vissza a világon a fájdalommentes, szabad mozgás örömét.

De sokat tébláboltam a Nagymamám rendelőjében is. Nagymamám, Dr. Hoffmann Ilona, a fürdő első női reumatológus orvosa volt, méltó szakmai partnere Nagypapámnak. Sokat voltam nála kiskoromban. Kíváncsi gyerek voltam, nem tudtam, hogy a Mama mit csinál a betegekkel. Figyeltem, hallgattam mi történik bent, nagyon érdekelt minden, ami a Mama munkája. Belgyógyász-reumatológus volt. Édesanyám is az Ő nyomdokait követte, de igazából én is miatta léptem az orvosi pályára. A szüleimtől is nagyon sok mindent kaptam, amiért hálás vagyok. Apukám sebészként nagyon sokat dolgozott, ügyelt hétvégeken, éjszakánként. Ha csak ennyit láttam volna az orvosi pályából, egészen biztosan nem ezt választom hivatásomnak. A nagymamám emberközeli gyógyítása az, ami már gyerekként is megfogott és az orvoslás irányába indított el.

 

KERUB: Ezek szerint nálad valóban minden az orvosi pálya irányába mutatott gyerekkorod óta. Nem bántad meg hogy kimentél Németországba? Hogy érzed magad kint?

Vera: Németország a munka világa nekem. Amikor kint vagyok akkor a munka van a középpontban, nagyon sokat dolgozom. Amikor pedig hazajövök, az az idő a családé, a barátoké, a pihenésé és a feltöltődésé. Jelenleg külföldön kamatoztatom a családomtól kapott tapasztalatot és az egyetemen szerzett tudásomat, ugyanakkor nagyon erősen, mondhatni ezer szállal kötődöm Hévízhez. Minimum 2 havonta hazajövök és a páromat is Hévízről választottam, akivel immár 2 éve élünk együtt Németországban. Egészen biztosan haza fogok valamikor térni véglegesen, és itthon fogok dolgozni, de ez még a jövő zenéje. Sokat tanulok kint, különösen fontos számomra a gyakorlatközpontú orvoslás. Lehetőségem nyílt már a művese kezeléseken belül tartós dialízis katéter és peritoneális-dialízis katéter beültetésre is. A másodiknál asszisztálni szoktam, az előbbit én csinálom. Ezeket kint általában érsebészek csinálják, ritkaság számba megy, hogy egy belgyógyász végezheti ezt a beavatkozást. Nagy szerencsém van, hogy profiktól tanulhatok.

 

KERUB: Ez tényleg nagy siker, komoly eredmény örülünk, hogy ennyi mindent elértél már, fiatal korod ellenére!

Vera: Én csak teszem a dolgom, mint bárki más. Szerencsém van, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Kisebb-nagyobb kerülőkkel jutottam a nefrológiához, de úgy érzem most már tényleg a helyemen vagyok. Sokat tanulok és bízom benne, hogy előbb-utóbb ezt a sok tapasztalatot itthon is kamatoztathatom a betegeknél és átadhatom majd orvostársaimnak.

 

KERUB: Ennek mindenki örülni fog majd amikor eljön az ideje. Jelenleg pontosan milyen betegekkel foglalkozol a kórházban?

Vera: Akikkel most foglalkozom, ők már a súlyosabb esetei a vesebetegségeknek. Nehéz feldolgozni, hogy egy géptől függsz. A vesebetegségek elsősorban idősebb korban alakulnak ki, de sajnos egyre többeket érint. A magas vérnyomás, a cukorbetegség és minden olyan “nem fájó” betegség, amit az emberek szeretnek elbagatelizálni, az mind hozzájárulhat a vesebetegség kialakulásához. Én mindig mindenkit bíztatok, hogy járjanak szűrővizsgálatokra, mert egy időben felfedezett vesebetegség nagyon jól stabilizálható, nem gyógyítható, de kezelhető.

 

KERUB: Említetted, hogy Hévíz milyen fontos számodra. Mi is hasonlóan szeretjük városunkat, szerencsések vagyunk, hogy ide születhettünk. Számodra mit jelent Hévíz?

Vera: A családot és azon belül is elsősorban azt a munkásságot, amit a nagyszüleim alkottak itt, amire nagyon büszke vagyok. A megnyugvás és az otthon légköre ez számomra. Amikor meglátom a sümegi várat a kocsiból, akkor már tudom, hogy mindjárt hazaérek. Szép emlékeket őrzök a lefolyós horgászatokról is. Magunk hajlította biztosítótűvel horgásztunk naphalra. Persze én sosem fogtam semmit. 🙂

 

KERUB: Mit tanácsolnál azoknak a hévízi fiataloknak, akik hozzád hasonló motivációval és határozott jövőképpel rendelkeznek?

Vera: Aki orvosként külföldre szeretne menni dolgozni, annak sok munkára és sok áldozatra kell felkészülnie. Kint sincs kolbászból a kerítés. Kemény munka és sok-sok átdolgozott este/éjszaka vár kint egy kezdő orvost. Bátorság kell ahhoz, hogy képes legyél a családtól és barátoktól távol boldogulni. Az első 6-12 hónap különösen nehéz, engem is nagyon megviselt. Segítség lehet az, ha az ember a párjával vagy egy barátjával megy ki. De én azt mondom, hogy akiben megvan a kalandvágy, ne fogja vissza magát. A legrosszabb, ami történhet, hogy nem tetszik neki és hazajön. De legalább megpróbálta. Fontos, hogy új látásmódokat, tapasztalatokat szerezzenek a fiatalok, az viszi előre a dolgokat.

 

KERUB: És akkor egy utolsó kérdés így az interjú végén: Hogy és leginkább hol látod magad 5 év múlva?
Vera: Ha rajtam múlik, 5 év múlva itthon szeretnék lakni, Hévízen. El tudom képzelni, hogy itt alapítunk családot és itt gyakorlom a hivatásomat is. Remélem, hogy összejön.